Lakás felújítás

Lakás felújítás

Lakás hasznos alapterülete: 35,00 m²

Az egyszobás, 35 m²-es lakás egy fiatal pár első lakása.

Az eredeti lakás a '80-as években épült. Teljesen lakható állapotban volt, de az elavult burkolatok, belső ajtók, berendezési tárgyak nagyon távol álltak a mai ízléstől. Ezért a felújítás mellett döntöttünk, ami az alaprajz módosításával kezdődött.

Felvetődött az ötlet, hogy a fürdőszoba kerüljön át a konyha helyére, így kialakulhatott volna egy nagyobb méretű, összefüggő tér, amerikai konyhával. Végül ezt elvetettük, egyrészt az áthelyezés költségvonzata miatt, másrészt úgy gondoltuk, szerencsésebb, ha a főzés, az alvás és a ruhák tárolása nem ugyanabban a helyiségben történik.

Így az eredetihez hasonló alaprajzi elrendezésből indultunk ki. A fürdőszoba maradt a helyén, csak a berendezési tárgyak helye cserélődött. Megmaradt az eredeti gázkazán is, de mivel zavarta a kád használatát, így a kádat zuhanyfülkére cseréltük. A falbontást persze nem kerülhettük el. Az előtér és a WC mérete a jobb használhatóság érdekében kicsit megnőtt, és a fal 45 fokos törését is kiegyenesítettük a konyha bejáratánál. Az előtérben így elfér egy használható méretű előszobafal, a WC-ben pedig egy normál méretű kézmosó. A pici, "L" alakban berendezett konyhában pedig még egy mosogatógépnek is helyet szorítottunk.

Bár az adottságok nem tették lehetővé, hogy a nagyméretű szobát felosszuk külön nappali- és hálóhelyiségre, de a hálórészt szerettük volna mégis kicsit szeparáltabbá tenni. Ezért a sarokkanapé és az ágy közé egy egyedi tervezésű térelválasztó bútor készült. Bár a nappali rész szélessége mindössze 2,70 m, mégsem tűnik zavaróan keskenynek, mert a térelválasztó felett érezhető a szoba teljes mérete. A nagyméretű tolóajtó - amit szintén nem cseréltünk ki - és az előtte lévő terasz is tágítja a teret.

Egy ilyen kislakásnál nagyon fontos szempont az is, hogy minden lehetőséget használjunk ki a tárolásra. Az előtérben csak egy előszobafal fért el, a napi használatú kabátok, cipők számára, így a legtöbb tárolóhelyet a szobában alakítottuk ki: a beépített szekrényben és egy kisméretű, de annál praktikusabb, tolóajtós gardrobhelyiségben.

Nappali látványterve
Nappali látványterve
Meglévő alaprajz
Meglévő alaprajz
Tervezett alaprajz - Felülnézet
Tervezett alaprajz - Felülnézet
Térbeli alaprajz
Térbeli alaprajz
Nappali látványterve a terasz felől
Nappali látványterve a terasz felől
Gardrob-Étkező
Gardrob-Étkező
Előtér-Fürdő
Előtér-Fürdő

Nap- és földenergia hasznosítás